Blogoló kolléga VAGY Bloggoló kolléga helyesen???!!!

Helló, szia mizu,

Szóval, mint feltűnhetett, egy ideje, sacc/kb heti rendszerességgel blogolok. Az is igaz, hogy többet is olvasok.

Mindez annak a jele, hogy az életemben kezdenek a dolgok a helyükre kerülni, és mindez szép és jó…

Kezdem kijavítani amiket elrontottam, helyre állítani amit lehet, újjáépíteni és felújítani amit sajnos sikerült lerombolnom, szóval ilyenek.

Elején vagyok még az utamnak, és hosszú út áll előttem, de őszintén(?) évek óta nem voltam ennyire kiegyensúlyozott, nem éreztem ennyire a “helyemen” magam.

Ja, hogy ez volt a “rövid” bevezető… ??? :)

Másodikpont.

Örülök amikor másokat is blogolni látok. Azt hiszem Richard Foster írta, hogy a lelki növekedésnek fontos része az írás.Én ezért használok 2 naplót, és e mellé még blogolok is.

Egy nagyon kedves barátom is elkezdett blogolni.

Ő viszont sokkal lelkibb. Ő azt jegyzi fel, amit ISTEN ad neki lelki táplálékot.

Igazi minden napra egy ige, áhitat blog az övé.

Nézzétek meg: www.istenjo.wordpress.com

Aztán hajrá, ti is vagy “régimódi” (papír, ceruza) naplót vezessetek, vagy ilyen Cybert, vagy mindkettőt.

Laci aki mindkettő

 

u.i. Ja és közben kitavaszodott. NAGY :) .  

Ezt ma fotóztam. nem a legjobb, de végre jönnek a színek is az életünkbe vissza.

2 honlap

Nem tudom ki vette észre és ki nem, de ott jobb oldalt elindítottam egy új rovatot Értékes Magyar Honlapok (É.M.H.) cimke alatt.

Nem fogom mindíg felhívni a figyelmeteket rá, de időről időre igen.

Most két érdekességre szeretném felhívni a figyelmeteket.

A moly.hu akkor való neked ha szeretsz olvasni.

a JOGosokdót pedig mindenki figyelmébe ajénlom. Mert azzal a céllal van írva, fejlesztve, hogy nekünk laikusoknak seígítsen… ja és nem kis dolog KÉRDEZHETSZ és kapsz feleletet is…

 

Hajrá, írjatok és olvassatok, mert az JÓ

Németh Laci

Hit

Véletlenek pedig nincsenek. Mondjuk ezt tudtuk.

Tegnap reggel a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét olvastam… és utánna pedig folytattam Franciss Shaeffer: Igaz Lelkiség című konyvének olvasását…

Érdekes volt hogy mind kettő ugyan arról beszélt:

A hit, pedig a remélt dolgok felől való bizonyosság, és nem a látott dolgokról való meggyőződés

                                                      Zsidük 11:1

 

A hit, nem egy ugrás a sötétbe, nem egy olyan megoldás, ami a hitbe vetett hiten alapszik.Ez az ISTEN kézzel fogható ígéreteibe vetett hit.”

                                                  Francis A. Schaeffer: Igaz lelkiség

Németh Laci, akit úgy néz ki ISTEN a hitről tanít

Blog adta lehetőség

Na erre sem gondoltam!

Kaptam egy e-mailt a horvát Izvori (Forrás – keresztény magazin) főszerkesztőjétől, hogy hallott a blogomról (az angol nyelvűről), elkezdte olvasni, és nagyon tetszik neki… felkért hogy vezessem a második legnépszerűbb rovatot az újságban.

Egy kis gondolkodás és ima után igent mondtam. Miért?

1. szeretem kiirni magamból a dolgokat. Ezt igy is úgy is tervezem folytatni, mert lelkileg sokat jelent nekem ez a naplózás dolog…

2. ha ebből más is épül, bátorodik, még jobb.

3. hogy ez mellett még a horvát nyelvtudásom sem fog elveszni amit azért igy négy és fél év alatt elég jó szintre sikerült feltornázni… az már csak “hal a tortán”… akarom mondani: Tejszinhab a tortán. :)

 

Németh Laci

SOK NÉMETH

Nevem Németh László. részben nagyapám után kaptam, részben a hires iró inspriálta ezt a keresztnevet. Ma tudtam meg hogy van egy eléggé ismert Ladislav Nemeth nevezetű katolikus Teológus is…

Úgy hogy bajban vagyok.

Még ha irnék is könyvet, már minden név foglalt…

legalább elmondhatom majd egy napon:

“ki tudja milyen jó iró lehettem volna ha más nvet kapok… ” :)

Laci a szerény…