Lea lányom Óvodai Évzárójárán voltam ma. 
Amellett, hogy cukik voltak, meg minden (szokásos)… rádöbbentem egy összekötő kapocsra, ami összeköti bennem a Magyarságomat és a Balkán iránti szeretetemet. Segít nekem is megértenem önmagamat.
Hogy is van ez?
Nos a párhuzam a következő.
Kezdjük a magyarségommal.
Vajdaságban születtem, és mégha Titó elvtárs egyik utolsó Pionírja is voltam, körülbelül pubertás koromra Jugoszlávia szétesett, ezzel megyszűnt a “Jugoszláv’ identitás (Gyengébbek kedvéért e név alá próbáltak besorolni 24 millió embert 6 köztársaságból, több-kevesebb sikerrel), édesapám pedig a mai VMSZ (Vajdasági Magyarok Szövetségének) volt alapító tagja illetve sokáig frakcióvezetője, helyi meghatározó politikusa, suhanc fejjel én is azt hittem csak így simán hogy magyar vagyok (elvégre nagy részben emiatt is vertek meg 92 februárjában az általános iskolám előtt)… Még ugyan ebben az évben átkerültem Szegedre az Erdészeti Technikumba ahol viszont elég gyorsan a “büdös Júgó” jelző volt rám “aggatva” kezdve a vegytan tanártól, a suli “legnagyobb” Skinhead-éig…
Pedig én “csak” egy Vajdasági Magyar vagyok, aki nem tehet róla, hogy feje felett huzogatták a határokat, vagy, hogy Németh Lászlónak neveztek el(Nagyapám illetve a Hódmezővásárhelyi író után kaptam nevem, ha jól tudom).
MAGYAR VAGYOK. NEM FIDESZES, MSZP-s, JOBBIK-os, vagy BALabbikos… csak símán magyar. Lehetek?
Évek során amint figyeltem édesapám és más emberek harcát a magyarság megmaradásáért a Vajdaságban, sok korrupt, “genyláda”, aljas önző gyűrűjében, ez a harc teljesen reménytelen (nem mintha Magyarországon egy árnyalatnyit is jobb lenne).mindezeket látva néhány gondolat biztosan körvonalazódott bennem:
1. nem ebben a harcban szeretnék részt venni, mert ez a harc már a kezdetekor halálra volt/van ítélve, az emberi kapzsiságból fakadóan… hanem inkább valami maradandóbbat, “ne adj ISTEN” örökké válóban szeretnék részt venni. ISTEN királysága egy ilyen dolog. Nem mintha ott nem lenne bűn és kapzsiság…de ott legalább ISTENnek dolgozok…ISTENért…de lehet hogy még mindíg naiv vagyok…
2. Ettől még megakarom őrizni gyökereimet, ápolni hagyományaimat, mert aki ezt nem teszi jövője sincs… gyökér nélkül pedig táplálkozni és növekedni sem nagyon lehet…
A Balkániságom már kicsit más tészta…
Nem tudom pontosan időhöz kötni a kezdetét. Talán a családi utunk Boszniába a 80-as évek végén, talán az anyatejjel szívtam magamba, talán tényleg Titó elvtárs Jugoszláv ideológiájának köszönhetem…nem tudom.
De Magyarországon mindezidáig nem sokszor sikerült teljes értékű magyarnak éreznem magam.
Szeretem a Balkáni “lazaságot”. Amíg nem ittunk kávét, nem ültünk le beszélgetni, megismerni egymást, addig nem csinálunk semmi mást…közös munka sincs, amíg nem láttam ki vagy.
És kávéra MINDIG van idő a Balkánon. 
A Balkáni izeket is szeretem. Burek, Cseváp, Zeljanica, Pljeskavica, … mind mind rettenetesen hiányozni fognak Pesten…
De a balkániság is egy dráma. 6 pici nemzet egymás elleni csatája amivel mind csak gyengülnek, semmit meg nem oldanak, tovább nem lépnek… Reménytelen a helyzetük, csak úgy mint a határon túli (vagy éppen belüli) magyarságért való harc.
Lehet velem eggyet érteni vagy nem. De ez a drámai, reménytelen helyzet és harc az ami mindkettőben azonos. Ez az ami könnyre fakaszt ha azt hallom “Sarajevo” vagy ha győnyőrű szép magyar népdalokat hallgatok, ugyan ez zajlik le bennem akkor is amikor meghallom a Magyar Himnuszt vagy éppenséggell a “szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország“-ot.
Miért?
Mert mindkettő, reménytelen helyzetben van ISTEN nélkül. Anélkül, hogy az emberi szívekben ISTENi változás menne végbe…
Ez közös mindekettőben, ennek a megváltoztatásában vettem eddig is részt. Kicsi, pici részt… de amit ISTEN elém tesz abban igyekszek hű lenni.
Budapesten is sikerülni fog embereket ISTEN útjaira vezetni, talán ők is felismerik majd ezt “közös” szálat, és talán ők is, mind többen, kinyúlnak ezen (vagy más) területek, emberek felé…
Németh Laci aki igyekszik megérteni önmagát
